Mint tudjátok szombat délben megérkezett hozzánk Bálványka, aki a "keresztségben" a Daddy nevet kapta (főleg gyerekeink hatására, akik szerint a honlapon talált leírás alapján pont olyan, mint Cezar Millan, a csodálatos kutyadoki szépemlékű pitbullja).
A kiskrapek várakozáson felüli mind kinézetben, mind viselkedésben: abszolút nem volt félénk az első pillanatban sem, rendkívül barátságos és nem utolsósorban gyönyörű.
A gyerekekkel is nagyon hamar barátságot kötött, és türelmesen állja Dorci lányom túláradó szeretetét, akinek azt is nehéz megállnia, hogy ne kényeztesse minden percben.
Eltekintve az érkezés után történt egyetlen balesettől Daddy szobatisztának tűnik, bár most még csak a "próbaüzem" tart, hiszen 1 hétig a férjemmel felváltva GYES-en leszünk vele itthon. Mindenesetre azóta nem történt baleset, és reméljük, hogy a kutyapelenka csak elrisztásképpen van itthon jelen.
Érkezése napján kb. 5 perc alatt tökélyre fejlesztette a jutalomfalatért "ül" parancsnak megfelelést, és már bepróbálkozott azzal is, hátha csurra-cseppen valami akkor is, ha kérés nélkül is leül. De mi nem vagyunk kispályások, és ellenállunk... Erről jut eszembe: a családi étkezéseket rezzenéstelenül, és kéregetés nélkül tűri: szépen lefekszik a helyére és alvást színlel.
A séták még nem mennek tökéletesen, de szinte ez az egyetlen, ami kívánnivalót hagy maga után, amiben valószínűleg szerepe van annak is, hogy rutintalanok vagyunk. Az első nap sétáin nagyon húzott, de a kutyadokitól kölcsönzött ötlet alapján, tegnap este óta viszünk magunkkal egy botot a sétáláshoz, amit elé tartva próbáljuk megelőzni, hogy gazdisétáltatássá fajuljon a dolog. Ez arra is jó, hogy falkavezéri pozíciónk se veszítsen sokat az erejéből emiatt a hiányosságunk miatt. Ma már egész szépen ment a pórázon, de azért a tempót, ami mellett nem előz meg bennünket nem nevezném sétának. :-)
Ma túlestünk a varratszedésen - egy hang, és bármilyen ellenkezés nélkül - és a doktor bácsi is nagyon büszke volt rá (meg mi is!).
A chip regisztrációja is átkerült e nevünkre, de azért a chiphez tartozó vonalkódos matricát majd küldjétek el légyszi, hogy teljesen rendben legyenek a papírjai is.
Daddy egy édes imádnivaló fickó, aki tudja, hogy nem mehet a kanapéra, éppen ezért este villanyoltás után csak a sötétben lopakodik fel oda - napközben nem is próbálkozik - és amint mozgás van a lakásban kényszeredetten el is hagyja a jó puha ágyikót. :-)
 
Még egyszer köszönjük ŐT nektek!!! Ennél tökéletesebb kutyánk nem is lehetne!
 
Küldök néhány képet az első napokról és ígérem jelentkezünk még később is friss infókkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://futrinka-alap.blog.hu/api/trackback/id/tr232611702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása